Donnerstag, 15. November 2012

Fogbeültetés a 3. kerületben


Üdvözöllek a blogmon, Kedves Látogató! Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatos ismereteimet, tapasztalataimat megoszthassam Veletek. Az egészséges életmódból pedig következik a természetes szépség is. 
Ebbe a témakörbe tartozik fogaink egészsége is, ez szolgáltatja most az első bejegyzésem témáját is. A fogpótlás területén jelentős technológiai fejlődés ment végbe az elmúlt évtizedben, mind az alkalmazott anyagok területén, mind a beavatkozások módjában. Korábban is léteztek különböző fogpótlási módszerek, azonban ezekhez mind le kellett köszörülni a még ép fogakat is, hogy megtartsák a protézist. A technológiai fejlődésnek köszönhetően azonban ma már léteznek olyan korszerű fogpótlási eljárások, amelyek teljes értékűek és tartósak is. A fogbeültetés Budapesten a 3. kerületben is elérhető több mint egy évtizede, az itteni fogorvosok szakértelme világszínvonalú, az alkalmazott anyagok minősége pedig a legmagasabb szintet képviseli.

A baleset, gyökérkezelési probléma, betegség miatt elvesztett fogak pótlására a legjobb megoldást a fogbeültetés jelentheti, amelyet szakképzett implantólógus felügyelete alatt végeznek el. Az így létrehozott fogászati implantátum hosszú ideig látja el funkcióját, tartós. Amennyiben ilyen megoldáson gondokodik, keresse fel fogorvosát, és tájékozódjon a lehetőségekről. A fogbeültetés kedvező áron is elérhető lehet, attól függően, hány fogat is kell pótolni. Ma már nem szükséges többé a szomszédos ép fogakat károsítani, ha az evesztett fogaink helyett őjat szeretnénk. Korábban ez csak hidak építésével volt megvalósítható, ehhez azonban le kellett köszörülni a hiányzó fog melletti 2 ép fogat is, hogy megtartsák a hidat. 
Sajnos a hazai állami egészségbiztosító még mindig nem támogatja ezeket a kezeléseket, ám egyre több magán.egészségbiztosító bevette a profiljába a korszerű fogpótlás kezeléseket is, úgymint a fogbeültetés és implantáció beavatkozásokat. Mivel ez a legkorszerűbb tecnológia, sajnos az ára is elég borsos. Nem is beszélve arról, hogy akezelés akár félévig is eltarthat. Az eredmény viszont tökéletes megjelenést biztosít, és tartós. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre nagyobb rá az igény, valószínűleg azért, mert egyre több magánbiztosító támogatja az esztétikai fogászati beavatkozásokat is.